Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár honlap akadálymentes, vakbarát verziója.
Az „Összefogás a könyvtárakért” október 3. és 9. között tartó rendezvénysorozatának az idei évben nem volt kiemelt célközönsége. A büki könyvtári programokat igyekeztük úgy összeállítani, hogy valamennyi korosztály találjon kedvére valót. A könyvtári lehetőségek, szolgáltatások megismertetése, a játékos-zenés tanórák, pályázatok és vetélkedők mind a szórakoztató tanulás érdekében jöttek létre.
PROGRAMJAINK:
Október 3-8. között
@ Családi akciós beiratkozást biztosítottuk egész héten - egy óra internetezés áráért 1 éves időtartamra tudtak beiratkozni az érdeklődők.
@ Kreatív word – általános iskolás gyerekek között hirdettük meg e pályázatot. Születésnapi meghívókat terveztek a pályázók. A legjobbak jutalomba részesültek.
@ „Olyan messze és mégis milyen távol. A tegnaptól, a holnaptól, és a mától” – Településünk történetéhez kapcsolódott rejtvényfüzetünk. A hibátlanul megfejtett fejtörők tulajdonosait megajándékoztuk.
@ „Ott, ahol a Répce folyik, három Bük találkozik.” – Harmadik éve hirdettünk fotópályázatot. Az idei évben természetfotókat vártunk, és felhívásunkra 39 pályamunka érkezett. A fényképekre online lehetett szavazni a könyvtár honlapján. A három legtöbb voksot kapott mű készítői díjazásban részesültek. Emellett a Büki újság szerkesztőbizottsága is értékelt, amelynek eredményeként kiválasztott képek fotósai szintén jutalmat kaptak.
Október 4. 17 óra
Szabjunk, varrjunk, fogjunk fakanalat! – csuda dolgokat mutattunk meg a neten és a könyvtári dokumentumok között a díszítőművészeti szakkör tagjainak. Ötletek kaptak a nagymamik könyvekből, színes kreatív magazinokból. Vidáman, igazán jó hangulatban telt ez a teadélután a könyvtárunkban.
Október 5. 10 óra
Breki suli : második osztályosokkal jártuk végig a „tudás útját” – Célunk volt, hogy közelebb hozzuk a gyerekekhez a könyvtárunkban rejlő lehetőségeket. A rengeteg színes könyv, a sok játék felkeltette reményeink szerint az érdeklődésüket. Nagy örömmel fogadták apró ajándékainkat is, pl. a könyvjelzőket.
Október 6. 10 óra
„Síppal, dobbal…” - Zene suli – Úgy gondoltuk, hogy az olvasni még nem tudó elsősöket a zene által csaljuk be bibliotékánkba. S bár megismerkedtek a könyvtár részlegeivel, igazán a szórakozást a zenei vetélkedő és a spontán megalakult osztályzenekarok tették emlékezetessé.
Október 7. 14.30 óra
Ősz a lakásban, az íróasztalon – kreatív foglalkozást tartottunk a napközis gyerekek számára. Az őszi díszek elkészítésében segítségünkre voltak a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai.
Színes papírból tököket, denevéreket rajzoltak, vágtak, ragasztottak a lelkes gyerekek.
Október 8. 10-17 óra KÖNYVES SZOMBAT
@ Délelőtti „szörfölés” ingyen, víz nélkül. – a könyvtárba betérő olvasók számára biztosítottuk az ingyenes internetezés lehetőségét.
@ Délután a meghirdetett pályázatok és rejtvények értékelésére került sor. A díjak átadása mellett, az érdeklődők megtekinthették a természetfotó és a Kreatív word pályázatokra beérkezett munkákból összeállított kiállításunkat.
@ Kutatom a múltam címmel családi vetélkedőt szerveztünk idén is. Előző évben olyan nagy sikerrel és olyan vidám hangulatban telt a családi verseny, hogy most is fontosnak éreztük megrendezését. Jól gondolkodtunk, mert akik jelen voltak, nagyon sokat nevettek és mérgelődtek azon, hogy felnőttként mennyi mindent elfelejtettek a gyerekként megtanultakból.
vissza a 2011. október híreihez