Etno-Folk Forgatag - Fellépők

7. Etno-Folk Forgatag – Bükfürdő – 2018. július 6.

Fellépők

 

19.45 Muzsikás

A Sipos Mihály, Éri Péter, Porteleki László, és Hamar Dániel alkotta Muzsikás együttes több mint négy évtizede állandó szereplője a hazai és a nemzetközi zenei életnek. Ennek az együttesnek sikerült az, ami korábban senki másnak: elsőként fogadtatták el a hagyományos magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. New Yorktól Tokióig, Hong Kongtól Shanghajig a világ legrangosabb koncerttermeinek és fesztiváljainak gyakori vendégei, koncertjeiket, lemezeiket a legtekintélyesebb napilapok és a zenei szaksajtó egyaránt méltatja. Számos kitüntetés – így a Liszt Ferenc díj, a Kossuth díj, a Prima Primissima díj birtokosai – és az európai zenekarok között elsőként a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerést, a WOMEX-díjat is átvehették.

A moldvai csángómagyarok lélegzetelállító balladái és gazdagon díszített népdalai hitelesen szólalnak meg a moldvai születésű, Prima Primissima-díjas Petrás Mária keramikus- énekes előadásában. Ez az az éneklési mód, melyről Bartók számtalan alkalommal írt elragadtatva.

A magyar táncok a férfi-nő szavakkal kifejezhetetlen kapcsolatát tükrözik, a virtuóz férfiasságtól a meghitt lírai mélységekig. Ezekből láthatunk néhányat a koncert során a Harangozó-díjas táncospár Farkas Zoltán és Tóth Ildikó táncaiban.

 

Közreműködők:

Muzsikás Együttes:

Sipos Mihály - hegedű, citera, ének

Porteleki László - hegedű, koboz, tambura, ének

Éri Péter - brácsa, kontra, mandolin, furulyák, ének

Hamar Dániel - bőgő, gardon, dob, ének

Petrás Mária - ének

Tóth Ildikó – tánc

Farkas Zoltán - tánc

Top